Connect with us

Sztori

Völner Pál nyakig van a trutyiban: Bíróságon vallott róla Schadl György munkatársa

Egy politikus próbálta megzavarni a Schadl–Völner-ügy csütörtöki tárgyalását, ám nem járt sikerrel. Schadl György és Völner Pál ismételten a vádlottak padján ülve figyelte egy végrehajtó tanúvallomását, aki korábban a végrehajtói kar elnökének irodájában dolgozott.

Csütörtök reggel folytatódott a Fővárosi Törvényszék földszinti tárgyalótermében a Schadl–Völner-ügy tárgyalása, ám nem indult zökkenőmentesen. Az ülés elején Szabó Bálint próbált meg bejutni a terembe, a regisztrációs listán azonban nem szerepelt, így nem engedték be a törvényszék munkatársai. Az önkormányzati képviselő azért akart belépni a terembe, hogy közölje, Schadl György ügyvédje, Morvai Attila nem járhatna el az ügyben, mert korábban az ügyészség munkatársa volt. Tóth Erzsébet, az ügyben eljáró bírónő többszöri felszólítására hagyta csak el a termet és környékét. A tanácselnök még a tárgyalás megkezdése előtt jelezte, hogy az az összeférhetetlenség, amire Szabó Bálint hivatkozik, nem áll fenn.

A szegedi politikus nem először jelenik meg az ügy egyik színhelyén, korábban Magyar Péter első ügyészségi meghallgatásán is feltűnt, és megpróbált bejutni a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épületébe. Akkor közölte, neki is vannak információi, de Magyar Péter szerint nem is volt meghallgatva Szabó Bálint.

Schadl György volt kollégáját hallgatták meg

Ismételten tanúmeghallgatással folytatódott a tárgyalás csütörtökön, egy végrehajtót hallgatott meg a bíróság. P. Máté korábban Schadl György irodájában dolgozott, a megjelent vádlottakat jól ismeri, csupán Völner Pállal találkozott mindössze két alkalommal. Ilyenkor a volt államtitkár az egykori végrehajtót az irodájában kereste fel P. elmondása szerint.

P. Máté részletesen számolt be arról, hogy az irodában hogyan működött a feladatok leosztása, így beszélt a negyedrendű M. Viktor és a koronatanúként ismert F. Vivien munkájáról is. A bírónő kérdéseire Sz. Kálmánhoz hasonlóan elmondta, hogy mindenese volt Schadlnek, néha az eseményekről küldött neki értesítést, máskor Salgó polcot szerelt az irodában szombat éjfélig.

Az iroda pénzügyeivel nem volt sok dolga, egyszer kellett csak a bankba mennie emiatt. Kollégáival nem nézték egymás táblázatát a széfben történő pénzmozgások miatt, olyat soha nem látott, hogy Schadl György pénzt tett volna be a páncélszekrénybe. Felettese nem volt bent az irodában túl gyakran, ezért a feladatokat ő adta ki a munkatársaknak.

P. Máté három órán keresztül kapta a kérdéseket Tóth Erzsébettől, eközben Schadl György alig kétlépésnyire tőle folyamatosan jegyzetelte az észrevételeit az elhangzottakkal kapcsolatban.

Nem akarta elhinni, hogy mi történt a főnökével

A férfi nem szívesen emlékszik vissza a napra, amikor megtudta, hogy Schadl Györgyöt elfogták. Aznap is hosszú időbe telt, mire felfogta, hogy mi történt a főnökével, majd megjelent az ügyészség a budaörsi irodában. Ő elsőként F. Vivient hívta, de emlékei szerint mindössze 1-2 szót váltottak az éppen Monoron tartózkodó kolléganőjével, hogy elmondja a helyzetüket. A telefonálást azonban hamar be kellett fejeznie, mert a házkutatás közben a hatóság tagjai rászóltak.

Ismert, F. Vivien a monori irodában volt, amikor jött a hír, hogy Schadlt letartóztatták, és a budaörsi irodában éppen házkutatást tartanak. Alig egy órával később már Monoron voltak a hatóságok, és ő nem sokkal ezek után került az ügyészségre. F. Vivienben egyébként nem merült fel, hogy bűncselekményt követ el Schadl.

A történtek után P. Máté nem beszélt a többi végrehajtóval, és elmondása szerint ők sem keresték őt. Nem is tudott arról, hogy az ügyészség megjelent időközben a másik irodában is, ahol szintén házkutatást tartottak.

P. Máté meghallgatása a következő héten folytatódik.

Vesztegetés egy nyaralóért?

Szerdán Schadl Györgyék siófoki nyaralója volt porondon, ahol az ügyészség szerint az egykori végrehajtó 500 ezer forinttal vesztegetett volna meg egy kormányhivatalnokot, hogy hunyjon szemet az építkezésen történt szabálytalanságok felett. A tanúkénti meghallgatásán már úgy nyilatkozott, hogy nem is ismerte Schadl Györgyöt, valamint pénzt se kapott, csak azt hitte, hogy az építtető meg akarta őt vesztegetni.

Azon a napon a korábban meghallgatott másik tanú úgy emlékezett, hogy szabálytalanság nem is vetődött fel az ingatlannal kapcsolatban. A nyaralót felújító vállalkozót korábban elítélték a történtek miatt, de csütörtökön állította, hogy csak azért ismerte be a bűncselekményt, mert nem volt pénze arra, hogy fizesse a védőjét.

Ezen a tárgyaláson nem vett részt Völner Pál, ugyanis a volt államtitkárt nem érintette az ügy ezen része, ezért igazoltan maradhatott távol az első olyan üléstől, amelyet a Magyar Péter-féle hangfelvétel megjelenése óta tartott a törvényszék. Az Indexnek nyilatkozó ügyvéd szerint viszont nem elképzelhetetlen, hogy végül felmenti a törvényszék a volt államtitkárt, de még Schadl György is enyhébb büntetésre számíthat.

Hangfelvétel miatt áll a bál

Magyar Pétert márciusban hallgatták meg először tanúként a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, ahova jogi képviselői – többek között Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter – is elkísérték.

Meghallgatása után három állítást fogalmazott meg a Schadl–Völner-ügyről:

  • Schadl György „Rogán Antal propagandaminiszter embere volt”.
  • A kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről Völner Pált is tájékoztatták. „Azt, hogy konkrétan ki mit tudott, és ki kit tájékoztatott, nem tudtam elmondani.”
  • Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat.

Az ügyészség képtelenségnek nevezte, hogy „a megnevezett ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg”. Magyar Péter kedd reggeli meghallgatására ígért olyan hangfelvételt, amellyel bizonyítani tudja állításait.

A Központi Nyomozó Főügyészség ezután közleményben reagált a felvételre, ebben úgy fogalmaztak, hogy „helytálló az a hangfelvételen szereplő megállapítás, amely szerint dr. Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget. A legfőbb ügyész vezeti és irányítja Magyarország Ügyészségét, ahol a törvények uralma érvényesül”. Az ügyészség pedig „valamennyi, a felvételen és dr. Magyar Péter tanúkihallgatásán elhangzott állítást elemzi, értékeli, és további bizonyítási cselekményeket végez”. Hozzátették, hogy az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csupán jogi, hanem fizikai képtelenség, és valamennyi, az ügyészségen megjelenő adat és annak sorsa keletkezésétől kezdve dokumentálva van.

Fürcht Pál főügyész nemrég sajtótájékoztatón számolt be a hangfelvétellel kapcsolatos nyomozásról, ahol kiderült, hogy tanúként hallgatták meg a volt igazságügyi minisztert, Varga Juditot, majd hozzátette, tudják, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.

Index.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top