Connect with us

Sztori

Balog Zoltán feladta,lemondott egy újabb kulcspozícióból

Balog Zoltán feladta, távozott egy újabb kulcspozícióból

Balog Zoltán távozott az V. kerületi önkormányzat által létrehozott Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány kuratóriumából – jelentette be Kovács Alex Gábor, a Tiéd a Belváros ellenzéki frakció vezetője a Facebookon.

„Több mint másfél hónapja követeltük, most végre elértük: Balog Zoltán, a kegyelmi botrány egyik főszereplője, aki maga ismerte el, hogy támogatta a pedofil bűnöző bűnsegédjének kegyelmi kérvényét, távozott a Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány kuratóriumából” – írta.

Az új elnököt várhatóan egy hét múlva választhatja meg a kuratórium.

A kegyelmi ügy nyomán a zsinati elnöki tisztségéről ugyan lemondott Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerületet püspöke ő maradt, és bár azóta több kuratóriumi tagságáról is lemondott, vannak még vezető pozíciók, amelyeket jelenleg is ő tölt be.

Március végén derült ki, hogy februárban lemondott a Schmidt Mária által igazgatott Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványban (KKETTK) betöltött kuratóriumi tagságáról is.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top