Connect with us

Sztori

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

Marketingesek építgetik Varga Judit volt férjét, aki immáron maga is politikusnak állt, és próbál elindulni valamilyen választáson.

Folytatódik a balliberális médiakampány, amellyel a baloldal új messiását építik, ezúttal a Magyar Narancs címlapján találta magát Magyar Péter – vette észre a Mandiner. Mint írták, a politikusnak állt, az elmúlt években számos állami cég felügyelőbizottságában és a Diákhitel Központ Zrt. élén is megfordult Magyar hosszú interjút adott a lapnak. Ebben egyebek mellett felveti, ha lesz ideje a közéleti tevékenység mellett a privát szférára is koncentrálni, majd bebizonyítja, hogy neki jó önéletrajza van.

Az ügyészségre leadott hangfelvétel, illetve egykori felesége, Varga Judit megrázó interjúja előtt készült cikkben egyebek mellett megerősítette, részben az egykori feleségével szembeni állítólagos méltatlanságok miatt fordított hátat a NER-nek, de beszélt arról is, hogy ezt korábban tervezte, és ha a volt felesége EP-listavezető lett volna, akkor nem akart volna neki ártani.

Noha korábban a családja és exneje védelméről értekezett, most már ezek szerint ő maga is elismeri, árt Varga Juditnak

– következtetett a lap, hozzátéve: Varga Judit több posztban, majd azóta egy hosszabb interjúban számolt be arról, mennyi szenvedést okozott neki házasságuk idején a jogász férje. Magyar szerint azonban a volt felesége nem mondott igazat, mert zsarolják vagy „ajánlanak valamit”. Egyébként a kapcsolati erőszak kérdésével ő már nem akar foglalkozni – közölte a Mandiner.

Az önkormányzati választás kapcsán lehetséges ellenzéki együttműködésről kijelentette:

Többen is kerestek, de nem tárgyaltam senkivel, ad absurdum akár még én is lehetnék főpolgármester-jelölt.

A teljes cikket IDE kattintva érheti el.

Fotó: MTI/Lakatos Péter Fotó: Lakatos Péter

Magyar Nemzet

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top