Connect with us

Sztori

Elhunyt Bacsó Béla

Elhunyt Bacsó Béla

Elhunyt Bacsó Béla Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, egyetemi tanár, az ELTE Esztétika Tanszékének volt vezetője. Halálhírét a tanszék jelentette be a Facebookon.

Bacsó Béla 1952-ben született Budapesten, majd magyar-esztétika-népművelés szakon végzett az ELTE-n.

 

Pályája a Magyar Színházi Intézetben indult főmunkatársként, innen politikai okokból elbocsátották. Az ELTE Esztétika Tanszékén tanított és kutatott, 2005-ben érte el az egyetemi tanár címet. 1992-ben lett a filozófiai tudományok kandidátusa, majd 2001-ben az MTA doktora.

Vezette a JPTE Esztétika Tanszékét, dolgozott az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatójaként, 1997-től volt az ELTE Esztétika Tanszékének vezetője.

Bacsó Béla pályája során tíz önálló szakkönyvet írt, valamint több mint 130 tanulmányt és kritikát.

1991 és 1995 között szerkesztette az újrainduló, de a rendszerváltás után már csak tíz számot megélő Athenaeum humántudományi folyóiratot. A lap leginkább tematikus fordítás-összeállításokat jelentetett meg, illetve hermeneutikai és esztétikai dolgozatokat közölt.

Fordítóként is aktív volt, többek között Martin Heidegger műveit és művészettörténeti hermeneutikáról szóló egyetemi tankönyvet ültetett magyarra.

Janisch Attila rendező ugyancsak a közösségi oldalán emlékezett meg róla.

„A jellem, a műveltség és a tudás bevehetetlen és megtörhetetlen hegymagasa volt Bacsó Béla. Az emberi minőség egy minőség nélküli korban” – írta a  a Facebookon.

„Rettenetes hír! Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan. Béla volt (és marad) a legcsodálatosabb, legegyenesebb, legméltóságosabb ember, akit a barátunknak tudhattunk.”

– írta Janisch.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top