Connect with us

Sztori

4 alkalom, amikor komikus fordulatot vettek az események

1. A kollégákat pusztán csak a jó szándék vezérelte, amikor ki akarták menteni a főnök előtt, de helyette csak rontottak a helyzeten.

2. Előléptetik az egyik dolgozót az irodában, akinek az az első dolga, hogy kirak egy „Én vagyok a főnök!” feliratú táblát az asztalára.

Ezután elmegy ebédelni, és amikor visszatér, azt látja, hogy valaki egy cetlit ragasztott a táblára, amire ez van írva:

„Főnök, telefonált a kedves felesége, és azt üzeni, hogy azonnal kéri vissza a tábláját.”

3. A barátnő már sejthetett valamit, ha ilyen cselhez folyamodott. A gyanúja pedig gyorsan be is igazolódott, ugyanis egy kis segítséggel könnyedén sikerült csőbe húznia a srácot.

4. Három fickó összevitatkozott a kocsmában, hogy melyik a legősibb szakma. Így szólt a kőműves:

– Mi építettük fel a gízai piramisokat, szóval a mi szakmánk volt az első.

Ezt hallva gúnyosan felröhögött az ács, mire a kőműves dühében az asztalra csapott:

– Mégis mi olyan vicces?!

– Hát csak az, hogy sületlenséget beszélsz, ugyanis mi már jóval azelőtt elkészítettük Noé bárkáját.

Ekkor megszólalt az addig csendben hallgató villanyszerelő:

– Na, ide figyeljetek! A teremtés első napján Isten ugye azt mondta, hogy „Legyen világosság!”.

– Igen így van! – helyeseltek a többiek.

– Na, hát mi addigra már rég megcsináltuk a kábelezést a Földön.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top