Connect with us

Sztori

Meghalt Grétsy László

A tévénézők olyan tévés műsorokban láthatták őt mint például az Álljunk meg egy szóra, amelyet Vágó Istvánnal közösen vezetett.

91 éves korában meghalt Grétsy László nyelvész, tanár, a magyar nyelvművelés legendás alakja. Grétsy hétfőn vett volna részt az Anyanyelvápolók Szövetségének konferenciáján, ő lett volna a díszvendég, itt jelentették be halálhírét, írja a hvg.hu

A nyelvész 1954-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon, 1960-ban szerzett nyelvtudományok kandidátusa címet. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott diplomája megszerzése után, majd főmunkatársa lett.

Grétsy országszerte ismert volt a magyar nyelv hagyományainak ápolásáról kapcsolatos nézetei miatt, célját népszerű televíziós műsorai is segítették. Olyan tévés műsorok kötődnek a nevéhez mint a Családi félkör, A nyelv világa, a Szójáték, a Szabálytalan nyelvtanóra, az Álljunk meg egy szóra, a Gyöngyök és az Anyanyelvi szószóló. Az Álljunk meg egy szóra! című műsort a tavaly elhunyt Vágó Istvánnal közösen vezette.

Kapott SZOT-díjat, Kíváló népművelő díjat, Magyar Örökség-díjat, majd Prima Primissima-díjat is.

Három lányától 12 unokája és két dédunokája született.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top