Connect with us

Sztori

Meghalt Varga Márk

Varga Márkó pénteken még gólt szerzett az osztrák alsóbb osztályban, majd szombat hajnalban tragikus kimenetelő közlekedési balesetet szenvedett.

Megrázó hírről számolt be a ponyvalegeny.blog.hu című honlap: huszonhat éves korában meghalt Varga Márkó, az osztrák alsóbb osztályú ASKÖ Donau Linz magyar labdarúgója.

A portál azt írja, a korábban az NB II-ben és az NB III-ban is futballozó játékos pénteken még gólt szerzett az Union TTI St. Florian együttesével szemben 6–0-ra megnyert mérkőzésen, majd néhány órával később halálos autóbalesetet szenvedett.

Az osztrák internetes lapok beszámolói szerint szombat hajnalban az A1-es autópályán egyelőre tisztázatlan körülmények között egy kamionnal ütközött az a gépjármű, amelyben Varga Márkó ült, aki a hatalmas ütközés következtében kizuhant az autóból, s bár a kiérkező mentő kórházba szállította, életét a gyors orvosi segítség ellenére nem tudták már megmenteni – olvasható a Ponyvalegényen.

Varga Márkó itthon a felnőtteknél játszott többek között Kozármislenyben és Kazincbarcikán is.

hlsz.hu adatbázisa szerint a magyar másodosztályban összesen 22, míg a harmadik vonalban 39 mérkőzésen lépett pályára.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top