Connect with us

Sztori

Özönvíz mossa el az országot: 7 vármegyére narancs, 9-re citromsárga riasztást adtak ki

Mutatjuk a térképeket

Meg vannak számlálva az óráink – mondhatjuk okkal, ha az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) friss előrejelzésére nézünk.

A TWN.hu információi szeerint csütörtökön közepesen és erősen felhős égbolt mellett számítani néhány órás napsütésre. „Napközben szórványosan, nagyobb eséllyel a déli megyékben várható eső, zápor, főként a Dél-Dunántúlon néhol zivatar is lehet. Estétől nyugat felől vastagszik a felhőzet, és késő este egyre nagyobb területen kezdődik tartós eső. Élénk, erős lökések kísérhetik a délire forduló szelet” – írja a honlapján az OMSZ.

Hozzáteszik: a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között valószínű. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet.

Fotó: Met.hu

Három vármegyére zivatarok miatt adtak ki riasztást, holnap aztán szinte az egész országot elmossa az eső!

Az OMSZ veszélyjelzését is frissítették mára virradóra.

„Reggelig villámtevékenység legfeljebb északkeleten egy-egy helyen fordulhat elő. Csütörtök napközben a Dunántúl déli részén valamivel nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a záporok mellett egy-egy zivatar” – írja a met.hu, és az is kiderült, három vármegyében lehetnek ma számottevő zivatarok.

Fotó: Met.hu

Csötörtökön aztán bőrig ázunk majd szinte az egész országban. „Reggelig villámtevékenység legfeljebb északkeleten egy-egy helyen fordulhat elő. Csütörtök napközben a Dunántúl déli részén valamivel nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a záporok mellett egy-egy zivatar” – írja a met.hu. Hét vármegyére másod-, 9-re elsőfokú riasztás van érvényben.

Akár 30 millimétert meghaladó mennyiségű eső is eshet..

Fotó: Met.hu

Címlapfotó: 123rf.com

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top