Connect with us

Sztori

Kéken világított a csirkefarhát a sötétben – Megszólalt a Nébih, ez okozhatta:

Kéken foszforeszkált a nagyáruházláncnál vásárolt csirke – vette észre döbbenten egy budakeszin élő férfi, aki már épp főzött volna belőle.

Kéken világított a csirkefarhát a sötétben – Megszólalt a Nébih, ez okozhatta:

 

Fotó: Kisalföld

Kéken foszforeszkált a nagyáruházláncnál vásárolt csirke – vette észre döbbenten egy budakeszin élő férfi, aki már épp főzött volna belőle.

A férfi a szokott módon megvásárolta, majd a hűtőben tárolta egy napig a becsomagolt csirkefarhátat. A hús a fényjelenséget még fogyasztás előtt, elméletileg friss állapotban produkálta, bár ez utóbbinak ellentmond, hogy a csirkefarhát kellemetlen szagot árasztott magából – írta meg a vásárló történetét a szeretlekmagyarorszag.hu.

„Másnak, amikor elkészítettem volna, éreztem, hogy rettenetes bűz járja át a konyhát. Először a forrását sem tudtam megállapítani, majd a farhátat megszagolva derült ki, hogy abból árad” – mesélte el a 29 éves Dávid, akinek ekkor tűnt fel egy még meglepőbb jelenség:

A hús kéken foszforeszkált még felkapcsolt villany mellett is
“Olyan hihetetlen volt számomra, hogy gyorsan lefotóztam, mielőtt kidobtam”

Hasonló esetekről már korábban is születtek beszámolók. A jelenség pontos oka viszont a mai napig rejtély – sőt akár az egyes esetekben is eltérő lehet. Elképzelhető, hogy baktériumok szaporodnak el ilyenkor, de a szárnyasok gyors csontnövekedése is kiválthatja a látványt.

Kék fényt bocsát ki sötétben az a csirkemell is, amelyet egy ikrényi férfi vásárolt még újév előtt néhány éve.
Kék fényt bocsát ki sötétben az a csirkemell is, amelyet egy ikrényi férfi vásárolt még újév előtt néhány éve. Forrás: Kisalföld
A mostani eset kapcsán a hírportál az érintett nagyáruházlánctól kért magyarázatot, ahol az áruházláncminőségbiztosítási és EHS igazgató is azonnal reagált, bevonva a több hétig zajló vizsgálatba a gyártó partnercéget is a számukra is példátlan eset kapcsán. Mint írták, két oka is lehet a jelenségnek:

1. Foszforeszkálás – pontosabban fluoreszcencia – alakult ki
Ha valamely Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződik a hús, ami a konyhai előkészítés, feldolgozás, helytelen tárolás során bárhol megtörténhet.

A Pseudomonas baktérium megtalálható bárhol a környezetünkben, különösen a nedves közegben, földön, konyhában stb. Ezek a baktériumok olyan pigmenteket termelnek, amelyek sötétben foszforeszkálnak, tehát nem szükséges az UV-fénnyel történő gerjesztésük.

2. Az állatok gyors csontnövekedése is lehet ok
Ilyenkor foszforvegyületek épülnek az állat csontjaiba, ez indíthat be valamilyen kémiai folyamatot, ami kék fénnyel jár.

A gyártó cég kiemelte, ők a hatóság által jóváhagyott vízvizsgálat-tervvel rendelkeznek, ami tartalmazza a Pseudomonasra is vonatkozó vizsgálatot is. Eddig egyetlen esetben sem fordult elő, hogy Pseudomonas-szennyeződést találtak volna a vizükben.

Az ügyben felkeresték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (NÉBIH) is
„Korábban is értesült hatóságunk hasonló esetekről. Miután a jelen ügyben nem történt sem laboratóriumi vizsgálat, sem az élőállat-állományig, annak takarmányáig visszanyúló nyomonkövetéses vizsgálat, a valós ok csak feltételezhető”

Ők is mérlegelték a bakteriális fertőzés lehetőségét. A gyártócéggel szemben a NÉBIH szakértői állítják: a baktérium csak akkor foszforeszkál, pontosabban fluoreszkál, ha UV-fénnyel találkozik.

„A Pseudomonas fajok által termelt pigmentekre az jellemző, hogy UV-fénnyel gerjesztve fluoreszkálnak. Ez a folyamat azonban közvetlenül a gerjesztés után megy végbe, emiatt nem valószínű, hogy a (sötét) hűtőszekrényben tárolt csirke hosszantartó, intenzív fényjelenséget fog produkálni. A modern konyhai izzók kis mennyiségben ugyan, de kibocsátanak UV tartományba tartozó fénysugarakat.”

Másik lehetséges okként a NÉBIH is a növekedéssel magyarázza a jelenséget:

„Az esetek túlnyomó többségében fiatal, gyorsnövekedésű broilercsirkék csontfelületén jelentkezett a fénykibocsátás. Feltételezhető, hogy a gyors csontnövekedés folytán beépülő foszforvegyületek is összefüggésben állnak vele. Mivel ez nem általános jelenség, előfordulásában más tényezők, például a takarmányozás is szerepet játszhat” – emelte ki a NÉBIH.

A hatóság kiemelte: “ha a vásárlóban bármely ok miatt undort kelt az élelmiszer vagy visszatetszőnek találja azt, nem szabad elfogyasztani, ételt készíteni belőle.”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top