Connect with us

Sztori

Nincs törvényi akadálya a 9 órás iskolakezdésnek Magyarországon

A szakemberek állítják: a gyerekeknek jót tenne, ha többet pihenhetnének.

Törvényi akadálya nincs a kilencórás iskolakezdésnek, ugyanis Magyarországon az iskolakezdés pontos időpontját nem határozza meg jogszabály – írja az Infostart.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 2012-es EMMI-rendelet szerint az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt – az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével – legfeljebb negyvenöt perccel korábban lehet megkezdeni. Tehát már a nulladik óra sem kötelező, de a jogszabály megadja a lehetőségét. Ha az iskola később szeretne kezdeni, erre is van lehetősége – ismertették.

Mint írják: a nyolcórás iskolakezdés későbbre tolása sok magyar életét megkönnyítené, ugyanis ez az időpont jobban igazodna a szülők munkarendjéhez, másrészt a gyerekek alvásszükségleteit is jobban kielégíteni a későbbi kezdés.

A Pénzcentrum felmérése szerint a  szülők nagyobb része ezt a lehetőséget elutasítja, a férfiak ráadásul nagyobb arányban, mint a nők. A gyermekek száma szerint leginkább a nagycsaládosok állnának a kezdeményezés mellé.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top