Connect with us

Sztori

Már az egész országra kiadták a riasztást, ebben nem lesz köszönet

  • Már az egész országra kiadták a riasztást, ebben nem lesz köszönet

A hétvége csapadékot hozhat.

Szombaton napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Csak késő este északnyugaton fordulhat elő zápor, zivatar. 30-32 fok körüli kánikula valószínű. Erre a napra az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki néhány vármegyére a zivatarok miatt.

Fotó: met.hu

Vasárnap vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át északnyugati irányból délkelet, kelet felé. Délután északnyugat felől már egyre többfelé kisüthet a nap. Sok helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar. A csapadékrendszer nyugati irányból kelet, délkelet felé helyeződik. Helyenként megélénkül az északnyugati szél. Zivatarban erős lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14, 20, a maximum általában 22 és 27 fok között, délkeleten 30 fok körül valószínű. A figyelmeztető előrejelzés ezen a napon már az egész országra érvényes!

Fotó: met.hu

Hétfőn eleinte borongós lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, többórás napsütés ígérkezik. Az ÉNy-i szél nagy területen lesz erős. 25-30 fok közé csökken a hőmérséklet – írj a Köpönyeg.

Kedden fátyolfelhők szűrik az augusztus 1-jei napsütést. Estig csapadékra kicsi az esély. 30 fok körül alakul a maximum.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top