Connect with us

Sztori

Meghalt Kristóf Lajos

Életének 76. évében meghalt Kristóf Lajos, elismert képzőművész, fotográfus, a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagja.

Nemzeti Sport megemlékezésében kiemelik, hogy Kristóf Lajos fényképeivel végigkísérte a magyar sport számos legendájának pályafutását, megörökített számos különös pillanatot, emellett keze munkáját dicséri több, Puskás Ferencről készített szobor is, akihez személyes kapcsolat fűzte.

Kristóf Lajos 1975-ben részt vett az Iparművészeti Szakközépiskola grafikai képzésén, majd 1976-tól 1983-ig a Dési Huber István Képzőművészeti Szabadiskolában képezte magát. Szobrait elsősorban márványból és fából készítette. Honlapján megjelent bemutatkozásában kiemelte a kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában elhelyezett, Puskás Ferencről készített, valamint Róma ökölvívó olimpiai bajnokát, Török Gyulát ábrázoló mellszobrát.

Puskás Ferencről több másik, köztük egész alakos szobrot is készített. Puskás szoborportréja a kispesti KÖKI-terminálon, valamint a XIX. kerület testvérvárosa, Isztambul Pendik kerületének török-magyar barátság parkjában is megcsodálható.

Emellett ő készítette a kispesti Puskás Alapítvány által évente a Honvéd legjobb utánpótlás-játékosának adományozott trófeát.

Kristóf Lajostól a Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnöke, Mravik Gusztáv egy szívszorító bejegyzéssel búcsúzott a Facebook-oldalán:

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top