Halál a felhők felett: több mint 300 test hever a Mount Everesten – miért nem hozzák le őket?

Több mint 300 haláleset történt eddig a Mount Everesten: a hegymászók számára a halálzónában lévő testek komor emlékeztetőként szolgálnak arra, hogy a Föld legmagasabb hegyét nem olyan egyszerű meghódítani.

De miért nem hozza le senki a hegyen rekedt holttesteket akár több évtizeden keresztül?

A Föld legmagasabb hegye a Csomolungma (Qomolangma, Sagarmatha), közismertebb nevén a Mount Everest. A hegycsúcs a Himalája hegység egy része és egyben a legmagasabb pontja. Magassága a tengerszinttől mérve 8848 méter. Egyes nepáli mérések 2010-ben 8840-8850 méteres magasságot állapítottak meg: így gyakorlatilag ez tekinthető a Föld csúcspontjának.

Számtalan ember érzi életcéljának, hogy meghódítsa, de nagyon veszélyesek a körülmények, és rendkívüli felkészülést igényel, hogy valaki eljusson oda. Még így is sokan belehalnak a próbálkozásba, hiába van akár sok évnyi tapasztalat az ember mögött. Éppen ezért számtalan holttest van a hegyen: a folyamatosan frissülő Wikipédia oldal szerint 2022. május 8-án Pavel Kosztrikin volt a 311. halott, akit a Mount Everesten ért a halál.

A halálzóna

Az úgynevezett halálzóna (7500-8000 méter körül, illetve afölött) csak a Himaláján értelmezhető. Ezen a magasságon rendkívül alacsony az oxigénszint (a csúcson 25-30% a tengerszinthez képest) és a légnyomás is (a csúcson a tengerszinti harmada), ezen körülményeket pedig hosszabb ideig nem képes elviselni az emberi szervezet.

A legkisebb mozdulat is csak komoly erőfeszítést igényel, de még a levegővételhez, sőt a puszta életben maradáshoz is rengeteg energiára van szükség. Vagyis ebben a zónában még a legegészségesebb és legerősebb szervezet is haldoklásba kezd, ami akkor ér véget, ha a hegymászó elhagyja a zónát – vagy életét veszíti.

A magaslatokra jellemző fizikai és mentális nyomás alatt, pláne a hypoxiás állapotban – ami az agy csökkent oxigénellátása miatt alakul ki – a hegymászók lomhának, zavarodottnak és fáradtnak érzik magukat, és mindenki leginkább csak magára – vagy magára sem – tud koncentrálni.

A protokoll szerint a Himalája ezen részén mindenkinek saját magára kell hagyatkoznia, függetlenül attól, hogy hányan vannak körülötte.

A hegymászó ugyanis jó eséllyel nincs abban a helyzetben, hogy másokért felelősséget vállalhasson.

Emiatt van, hogy a holttesteket egyszerűen a helyükön hagyják, amelyek sokszor akár évtizedekig is ott maradnak, figyelmeztetésként, és hátborzongató kilométerkőként szolgálva a többi hegymászó számára.

„Zöld csizma barlangja”

Az egyik leghíresebb holttest, „Zöld csizma” néven ismert: még saját Wikipédia-oldala is van. A hóval hol kisebb, hol nagyobb mértékben fedett test mellett egy jó ideig szinte minden fölfele tartó hegymászó elhaladt. Zöld csizma személyazonossága erősen vitatott, de a legtöbben úgy vélik, hogy az 1996-ban elhunyt indiai hegymászó, Tsewang Paljor lehet.

A holttest majdnem 20 évig feküdt a csúcsra vezető úton, egy barlang közelében, így az egy idő után egyfajta jelzőtáblául szolgált: a hegymászók a megpillantásakor pontosan tudták, milyen közel vannak a csúcshoz. Egy tapasztalt hegymászó szerint „az emberek körülbelül 80%-a megpihen a menedékhelyen Zöld Csizma társaságában”. A holttestet végül egy 2014-ben indított kínai expedíció elmozdította a helyéről, és végső nyughelyre helyezték a hegy egy kevésbé „könnyen” megközelíthető pontján.

A magányos David Sharp

Zöld csizmához 2008-ban csatlakozott David Sharp, aki egyedül próbálta meg megmászni az Everestet, amitől még a legprofibb hegymászók is óva intenek. Mint oly sokan előtte, ő is megállt pihenni Zöld Csizma barlangjában. A fagy elálmosította, és néhány óra alatt kihűlt, teste alig pár méterre üldögélt a Mount Everest leghíresebb halottjától.

Zöld csizma valószínűleg észrevétlenül halt meg, mivel akkoriban még kevesebben mászták meg a Mount Everestet: David Sharp halálakor azonban legalább 40 ember haladt el mellette – és egyikük sem állt meg segíteni.

Sharp halála komoly erkölcsi vitát váltott ki az Everest-mászók között. A szemtanúk beszámolói szerint láthatóan életben és bajban volt, mégsem állt meg senki segíteni neki. Sir Edmund Hillary, az első hegymászó, aki feljutott a csúcsra, kemény szavakkal illette azokat a hegymászókat, akik elmentek Sharp mellett.

Ha valaki bajban van, te pedig még mindig erős és energikus vagy, akkor kötelességed mindent megtenni azért, hogy lehozd azt az embert, és a csúcsra jutás másodlagossá válik

– nyilatkozta a legenda a New Zealand Heraldnak, miután Sharp sorsa napvilágot látott.

„Úgy gondolom, hogy az Everest-et megmászók hozzáállása egyre borzasztóbb. Az emberek csak fel akarnak jutni a csúcsra, nem törődnek azokkal, akik esetleg bajban vannak. És őszintén szólva, engem senki eredményei nem nyűgöznek le, aki egy másik embert egy szikla alatt fekve hagy meghalni”.”

Az alvó szépség

A „segíteni vagy nem segíteni” kérdéskör persze egyáltalán nem egyszerű. Jó példa erre Francis Arszentijev esete 1998. májusából. A nő és hegymászó férje, Szergej Arszentijev összesen három napot töltöttek a 8000 méter feletti zónában. A legtöbben ekkor visszafordultak volna túlélésük érdekében, a pár azonban másként döntött, és végül sikerült oxigénpalack nélkül meghódítaniuk a csúcsot.

A visszaút azonban még veszélyesebb, mint a feljutás: a csúcshódítást követően mindkettejük szervezete kimerült, és a 8000 méter felett jellemző beszűkült látótérrel és tudatállapotban kellett visszafelé indulniuk, ráadásul éjszaka. A Mount Everesten a halálos balesetek több mint 85 százaléka ereszkedés közben történik. Ilyen állapotban a csábítónak tűnő pihenés és egy rövid alvás egyet jelent a halálos ítélettel.

.

Szergej a táborba érve tudta meg, hogy a felesége nem érkezett meg. Közben Fran-re egy üzbég hegymászó csapat talált rá, és feladták a saját mászásukat, hogy a félig eszméletlen, fulladozó nőnek segítsenek. Olyan messzire vitték le, ameddig a saját oxigénpalackjaik teljesen ki nem fogytak. Ott viszont dönteniük kellett saját maguk és Fran között: a nőt végül néhány tartalék oxigénpalackkal hátrahagyták. A 8200 méteres táborba visszavergődő üzbégek még látták, ahogy Szergej visszaindul a felesége segítségére, a férfit ekkor látták utoljára élve.

• FORRÁS:
• Noizz.hu