Connect with us

Sztori

Sokkoló hír jött a jogosítványokról, Brüsszel nem kegyelmez

Egész Európában egyre drágább a jogosítvány megszerzése, ráadásul az unió a hírek szerint tovább szigorítaná az okmány megszerzésének feltételeit is.

Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, az Európai Bizottság március elején mutatta be az átfogó közlekedésbiztonsági csomagját, amelynek célja, hogy tovább javítsák a közúti közlekedés biztonságát. Ennek részeként például bevezetnék az úgynevezett digitális jogosítványt, ami minden tagállamban érvényes lenne.

Az Eurostat friss felmérése szerint 2022-ben átlagosan 4,8 százalékkal volt drágább a jogosítványszerzés az egyes tagállamokban, mint egy évvel korábban. Mindez csaknem háromszoros áremelkedést jelent a négy évvel korábbi állapotokhoz képest, amikor csak 1,7 százalékos volt a drágulás. 2020-ban, a koronavírus-járvány első évében még 1,6 százalék volt a ráta, egy évvel később már a duplája, és a drágulás vélhetően idén még tovább gyorsul a fokozódó inflációs nyomás és az üzemanyagárak miatt – írja az Infostart.

A vizsgált tagállamok közül Csehországban emelkedtek a legjobban a jogosítványszerzés költségei (19,6 százalék), utána következik Bulgária (18,0), Olaszország (13.3), Litvánia (11,2) illetve Lengyelország (11,1).

Meglepő ugyan, de volt egy ország, ahol nem emelkedtek, hanem csökkentek a költségek. Cipruson -1,6 százalék volt a tavalyi évben a ráta. Hazánkban egyébként 2018-ban emelkedtek legjobban a költségek, akkor 7,1 százalékkal nőtt a jogosítvány ára az előző évhez. A tavalyi évben ez az arány már csak 6,2 százalék volt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top