Connect with us

Sztori

Nagy Melanie visszavágott G.w.M-nek – Az esküvős beszólása után, eladja a Mercijét: „Úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk…” – fotó

Megérkezett Nagy Melanie válasza azután, hogy G.w.M még több részletet árult el a kapcsolatukról. A rapper állítása szerint gyermekei édesanyja egykor inkább egy Mercedest választott a vele való egybekelés helyett. Most kiderült, mi lesz a luxusautó sorsa.

Kulcsár Edina és G.w.M a hétvégén titokban összeházasodtak, hogy szerelmüket megpecsételhessék a kislányuk születése előtt. A meghitt esküvői fotó ellenére azonban negatívabb hangvételű kommenteknek lehettek a szemtanúi a rajongók. A szívmelengető poszt alatt ugyanis belekötöttek a rapperbe, miszerint korábban már az exének, Nagy Melanie-nak is házasságot ígért, mégis elhagyta. Az édesapa természetesen nem bírta megállni, hogy ne szólaljon meg az ügyben.

 

„Az esküvő soha nem volt a saját terveimben, aztán elkezdett vele nyomasztani Édesanyám, hogy szeretné, ha megesküdnék a tradíciók miatt, ennek hatására pedig megkérdeztem évekkel ezelőtt, hogy egy Mercit kér, vagy vegyem el? (De csak mert érdekelt, mi a válasz!) Hát, azóta van egy Merci autója, és az esküvő sem jött többet szóba” – fejtette ki a gyermekei édesanyjával kapcsolatban.

Úgy látszik, nem kellett sokat várni Melanie reakciójára, mivel most egy igencsak szellemes szöveggel vágott vissza egykori párjának. A 24 óráig elérhető Instagram-történetében osztotta meg a fekete Mercedesét, amelyet eladásra bocsátott. A luxusjárgány fotójához az alábbiakat fűzte:

Mercivel (Mercedes Benz Cla) úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk… Nincs harmadik személy, csak elmentünk egymás mellett! Más a szeretetnyelvünk… Megfelelő új partnert keres magának ez a full extrás, fekete táltos. Kizárólag belföldön futtatott (71.000 km), megkímélt állapotban (évjárat: 2017)– olvasható a korlátozott ideig megnézhető sztorijában.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top