Connect with us

Sztori

Saját osztálytársa törte el egy kisfiú mindkét karját Zagyvarékason

Két tanóra között, a szünetben támadt osztálytársára egy zagyvarékasi diák.

A tizenegy éves áldozat jelenleg nagy fájdalmakkal küzd, egyedül inni és enni sem tud, ugyanis osztálytársa mindkét karját eltörte. Az egyik karját ráadásul egészen a válláig begipszelték. A sérült gyermek édesanyja tanácstalanul áll az eset után, nem tudja elképzelni, hogy egy iskolában hogyan történhetett meg ilyesmi.

megtámadott fiú beszámolója szerint ő épp a táblát takarította, amikor a támadója odalépett hozzá és számon kérte rajta, hogy miért öntötte bele a krétaport a tolltartójába. A fiú szerint ő nem csinált semmi rosszat, támadója alaptalanul gyanúsította. Osztálytársa azonban lökdösni kezdte, majd a táblánál használt, nagy, fából készült körzővel többször is lesújtott, végül puszta kézzel addig ütötte, amíg el nem törte a fiú mindkét karját.

Az iskola dolgozói azonnal értesítették a gyermek édesanyját, ám nem hívtak mentőt a sérült fiúhoz, a gyereket az anyának kellett bevinnie a kórházba. Mire az anya megérkezett, gyermekének karjai hatalmasra dagadtak – idézte a Blikk a Tények riportját. Az ügyben egyszerre vizsgálódik az iskola, a szolnoki tankerület, a családsegítő szervezet és a rendőrség.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top