Connect with us

Sztori

Rendeletben kötelezik a boltokat, hogy több ársapkás élelmiszert tartsanak készleten

Egy szerdán megjelent rendeletben kötelezi a boltokat a kormány arra, hogy kétszer annyi ársapkás árucikket tartsanak készleten, mint amennyi átlagosan akkor volt, amikor az árakat befagyasztották. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet január 13-án lép életbe.

A kereskedőknek eddig is rendelet írta elő, hogy ezekből a termékekből – többek közt tojásból, krumpliból, 2,8 százalékos tejből – az adott nap átlagos készletének megfelelő mennyiséget kell tartania. Ám januártól duplázniuk kell a mennyiséget.

A mostani új rendelkezés szerint szükség esetén a 2021-ben befagyasztott árak esetében a 2021-es átlagos napi mennyiségének, a 2022-ben befagyasztott árak esetében pedig a 2022-es átlagos napi készlet mennyiségének kétszereséig kell olyan mértékben biztosítani a készletet, hogy az „áruhiány elkerülésével” az elengendő legyen – áll a Közlönyben.

Idén novemberben a krumplira és a tojásra rakott ársapkát a kormány, mindkét terméknél erősen érezhető az áruhiány, tavaly a liszt, a napraforgóolaj, a sertéshús, a csirkehús, a 2,8 százalékos tej és kristálycukor vált árstopos terméké.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top