Connect with us

Sztori

Kiderült az igazság: tényleg lecsaphat az állam a megtakarításainkra?

A hét elején hangzott el Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének nagy port kavaró parlamenti beszámolója. A jegybank elnöke beszédében az év eseményeit értékelte, illetve a jövőre tekintő javaslatokat is tett. Az esemény kapcsán pedig sokakban felmerült a kérdés, hogy mi lesz a lakossági megtakarításokkal. A Bankmonitor nézett most utána a kérdésnek.

Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke december 5-én, hétfőn vett részt egy parlamenti meghallgatáson, ahol értékelte az elmúlt időszakot, illetve számos, a jövőre tekintő javaslatot is megfogalmazott. Az eseményt követően pedig sokunkban – joggal—felmerült az a kérdés, hogy mégis mi lesz a lakossági megtakarításokkal. A jegybank elnöke tényleg azt javasolta volna, hogy vegyék el a lakossági megtakarításokat?

Először is azt kell leszögeznünk, hogy ilyen kijelentés nem hangzott el a beszámolóban. Matolcsy György a meghallgatáson ugyanis arról beszélt, hogy mintegy 20 ezermilliárd forintra teszi a lakossági megtakarítások nagyságát, amelyből számításai szerint körülbelül 8 ezermilliárd forintnyit tartanak az emberek otthon, és mindössze 12 ezermilliárd forint van elhelyezve bankokban, vagy látra szóló betétben.

Ezt a 20 ezer milliárd forintot – ezt persze most eszi, rágja, harapja az infláció – fel lehetne használni. Ha lennének kormányzati programok, amelyek bekapcsolják ezt a 20 ezermilliárdot például az energiahatékonyság keretében indított programokra, energiatakarékosságra, például élelmiszeripari termelékenységet növelő programokra, akkor megmozdítanánk ezt a pénzt

– hallható az interneten is fellelhető hangfelvételen.

Azaz lényegében tényleg szóbakerültek a lakossági megtakarítások, illetve azoknak a felhasználása, azonban az elvenni és megmozdítani kifejezések között lényeges a különbség. A cél ugyanis a jegybank elnöke szerint, hogy megjelenjenek olyan alacsony kamatozású hitelek, támogatások vagy más megoldások, amelyek arra ösztönzi a lakosságot, hogy a pénzüket energiatakarékosságba fektesse.

Közeledik az államcsőd?

A másik fontos kérdés, ami napok – sőt inkább hónapok – óta foglalkoztat mindenkit az államcsőd. A Bankmonitor szakértői szerint viszont nem érdemes aggódni: továbbra sincs érdemi esély Magyarországon az államcsődre. Ezt pedig pártállástól függetlenük a hazai szakértők együttes véleménye is.

Azonban hozzá kell tenni, hogy egy állam a saját fizetőeszközében elméletileg korlátlanul fizetőképes. A probléma jellemzően az, ha az állam valamilyen idegen devizanemben fennálló kötelezettségét nem tudja határidőn belül teljesíteni. Ez viszont jelenleg nem fenyeget minket.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top