Connect with us

Sztori

40 munkás lett rosszul a debreceni BMW-gyárban

Közel 40 munkás lett rosszul. Nem egyértelmű, hogy hány embert kellett kórházba szállítani.

 

Ételmérgezést kapott több vendégmunkás július végén, akik a debreceni BMW-gyár építkezésén dolgoznak – írja a Debreciner.hu.

A portál egymástól független forrásból azt közölte, több tucat török vendégmunkást kellett kórházba szállítani ételmérgezés gyanújával. Az üggyel kapcsolatban a portál még akkor kereste az Országos Mentőszolgálatot, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy egy férfit kórházba szállítottak rosszullét miatt.

Az ételmérgezés a török hátterű Synergy Construction konténerszálláson lakó dolgozókat érintette.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) jelentése szerint Hajdú-Bihar megyében egy július 20-án kezdődő tömeges, közösségi gastroenteritis-járványt jelentettek be hozzájuk. Mint írják, egy munkahely dolgozóit érintette a lázzal, hányással, hasmenéssel és hasi görcsökkel járó járvány.

Az NNGYK szerint „39 fő vendégmunkás betegedett meg, kórházi ellátás egy betegnél sem vált szükségessé. A vendégmunkások számára a munkáltató konténerszállást üzemeltet egy külterületi gyár építkezésén, az étkezést alvállalkozó biztosítja” – olvasható a dokumentumban, amely a betegek kórházi ellátásával kapcsolatban némileg ellentmond a mentőktől kapott információnak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top