Connect with us

Sztori

200 milliós lakást vett a 18 éves lány, aki 13 éves kora óta dolgozik

18 éves kora ellenére Valentina Hadome már egy 400 ezer fontos (193 millió forintos) lakás boldog tulajdonosa.

A fiatal lány 13 éves kora óta dolgozik és kortársaival ellentétben jövedelmét nem ruhákra, sminkekre költötte, hanem a kaucióra spórolt – írja a Mirror. Valentina 13 évesen romantikus és akció képregények írásával kezdte, amiket online publikált és keresett vele pénzt, mintegy 5000 fontot. 16 évesen részmunkaidős munkát vállalt egy McDonald’s-ban, majd átment a Primark divatáruházlánchoz, mindezt iskola mellett. A megtakarított pénzét közben részvényekbe fektette.

A tini 22 ezer fontot (10,6 millió forintot) takarított meg mióta dolgozik. Így sikerült letennie a kauciót egy délkelet-londoni két hálószobás lakásra, melyet egy kormányzati programon belül sikerült megvásárolnia, ez pedig lehetővé tette a lehető legjobb kamatozású hitel felvételét számára.

Ráadásul a jelzálogkamat-emelések ellen is sikerült úgy védekeznie, hogy öt évre fix lesz a kamata. Hadome jelenleg hitelellenőrzést tanul, most 34 ezer fontot (16,5 millió forint) keres meg vele évente. Havonta 800 fontot kell fizetni a jelzálog miatt. Azt mondja, a szüleitől tanulta meg, hogyan kell bánni a pénzzel, ezért nagyon hálás nekik.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top