Connect with us

Sztori

2 PERCE ÉRKEZETT A RENDKÍVÜLI HÍR MAGYAR PÉTERRŐL!

Magyar Péter Kijevben bejelentkezett a hétfőn lebombázott gyermekkórháztól

Magyarországról 20 millió forint adományt hozott magával.

Megérkezett Magyar Péter Kijevbe, ahol ellátogatott ahhoz a gyermekkórházhoz, amelyet hétfőn súlyos rakétatámadás ért. Magyar a kórháznál találkozott az intézmény igazgatójával, aki elmondta, hogy ez a legnagyobb gyermekkórház Ukrajnában.

Magyar Péter a hétfői támadás után jelentette be, hogy adománygyűjtésbe kezd a kórház javára, és szerda hajnalban elindul Kijevbe, hogy azokat személyesen adja át az intézmény vezetésének.

„Elképesztő hálásak vagyunk” – mondta élő bejelentkezésében csütörtök délelőtt Magyar, mivel 20 millió forint pénzadományt és egyéb tárgyi adományokat is hoztak Magyarországról.

A kórház igazgatója Magyar kérdéseire elmondta, hogy egyetlen gyermek sem halt meg a támadásban, azonban egy orvos életét vesztette, aki először biztonságba helyezte a gyerekeket, majd visszament az óvóhelyről, hogy megnézze, mindenkit levitt-e, ekkor érte találat a kórházat.

Az intézményvezető továbbá elmondta, hogy nem ez az első rakétatámadás, ami érte a háború alatt a kórházat, de ez az eddigi legsúlyosabb.

Kijevben, a háború több tízezer ukrán áldozatának emlékfalánál.

Az első élő bejelentkezésünkre biztonsági okokból magyar idő szerint 11.00 óra körül kerül sor. Jelenleg orosz repülőgépek tartanak az ukrán légtér felé, légiriadó esetén a bejelentkezésünk csúszhat.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top