Connect with us

Sztori

12 ember, aki szerint egy bankban is bármi előfordulhat

12 ember, aki szerint egy bankban is bármi előfordulhat

Az ügyfelek és banki dolgozók közötti kommunikáció nem minden esetben megy teljes gördülékenységgel. Sőt, ha igazán őszinték szeretnénk lenni, akkor valószínűleg az a ritkább eset, amikor teljesen flottul zajlik az ügymenet. És az anélkül mondjuk, hogy akár a banki ügyintézők, akár az ügyfelek pártját fognánk. Érthető módon az emberek nem szívesen mennek be a bankba az ügyeiket intézni, a banki dolgozók pedig még ha segítőkészek is, akkor sem minden esetben értik az ügyfelek panaszait, kívánságait. Ebből a faramuci szituációból fakadóan pedig komikus, vagy éppen tragikomikus helyzetek alakulhatnak ki.

1. Egy új szabályozás szerint a bankomnál fotót készítenek az ügyfelekről. Pár napja, amikor a bankban voltam, így szólt hozzám az ügyintéző hölgy:

 

 

– Kérem nézzen a kamerába, készítek önről egy képet.

Erre én poénkodni akartam egy kicsit:

– Mosolyognom is kell?

Mire az ügyintéző:

– Önnek van kedve mosolyogni? Hiszen épp kölcsönt készül felvenni.

2. Alig bírtam visszatartani a röhögést, amikor az egyik hölgy a hitelkérelem kitöltésekor a kiegészítő jövedelemforrás oszlopban feltüntette, hogy: „férj”.

 

 

3. Telefonon hívott egy hölgy a bankomtól:

– Üdvözlöm! Szokott ön életre szóló, fontos pénzügyi döntéseket hozni?

Erre én:

– Nem. Az ilyesmit inkább az anyukámra bízom.

A hölgy erre sértődötten rám csapta a telefont. Nem értem, hogy miért… az édesanyám egy nagy könyvelő cég igazgatója, ezért pénzügyi döntésekben mindig őt kérdezem.

4. Az ügyintéző megkért, hogy olvassam el a szerződést, majd pedig minden lapot írjak alá az alján. Mikor elkezdtem olvasgatni, az ügyintéző két perc után felháborodottan megkérdezte tőlem:

– Most tényleg végig akarja olvasni az egészet?!

5. Egy bankban dolgozom, és az évek alatt szinte mindenféle őrült indokkal folyamodtak már nálam hitelért, de a minap még én is meglepődtem. Egy fickó jött be hozzám és közölte, hogy több millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy kiűzhesse a démonokat a lányából.

6. Egy szőke nő odajött hozzám a bankban, és elkezdett velem kiabálni:

 

 

– Nem igaz, hogy mindig be kell jönnöm ide jelszót és felhasználónevet változtatni. Mégis mit kellene csinálnom, hogy ezt megússzam?!

Én:

– Nos, mondjuk megjegyezhetné a jelszavát és a felhasználónevét.

Erre a nő:

– Áh, köszönöm.

A következő pillanatban pedig már sarkon is fordult és elment.

7. Egy fickó törlesztőrészletet jött befizetni a bankba. Amikor odamentem hozzá, ezt mormogta a bajsza alatt:

 

 

– Alávaló, disznók… hogy szakadna rátok a plafon! Megkérdeztem tőle, hogy van-e valami probléma, mire felemelte a fejét és közölte:

– Jah, nem… csak éppen az Angry Birds-el játszok a telefonomon!

8. Egy bankban dolgozom, és egyszer egy idős házaspár megkért, hogy segítsek nekik pénzt felvenni az automatából. Mondtam a néninek, hogy írja be a PIN-kódját, mire ő hangosan felolvasta. Mondtam neki, hogy ilyet nem szabad csinálni, mert ha valaki meghallja, akkor visszaélhet vele, és ellophatja a pénzét. A férje erre megkérdezte tőlem, hogy mivel most én is hallottam, én nem fogom-e ellopni?! Mondtam nekik, hogy nem, mivel én banki alkalmazott vagyok. A házaspár ekkor teljesen összezavarodott, és inkább elmentek pénzfelvétel nélkül. Néhány nap múlva az idős hölgy újra bejött hozzánk egyedül, és megkérdezte tőlem:

– Meg tudná változtatni nekem ezt a kódszámot? De csak csendben, nehogy meghallja valaki.

 

 

9. Egy bank előtt játszódott le előttem a következő jelenet: A nagymama és unokája sétálnak, az unoka pedig elkezd kiabálni:

– Nagyi, be akarok menni a bankba! Nagyi, be akarok menni a bankba!

A nagyi erre:

– Minek mennél te oda, kincsem? Majd ha nagy leszel, és hitelt fogsz felvenni, akkor ide fogsz jönni, jó?

Az unoka bólogatott, majd visszakérdezett:

– Fogok majd felvenni hitelt?

– Persze, muszáj lesz. – válaszolta a nagymama, majd tovább sétáltak.

Remélem, hogy a lány majd nem így fogja gondolni, mire felnő.

10. A bank, ahonnan néhány éve kirúgtak, most megvette azt a bankot, ahol jelenleg dolgozom, és létszámleépítés miatt ismét kirúgtak. Kezdem azt gondolni, hogy csak azért vették meg ezt a bankot is, hogy újra kirúghassanak…

11. Egy 69 éves bácsika szeretett volna hitelt felvenni nálunk. A papírok kitöltésekor a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy vannak-e 18 év alatti gyerekei, mire ő:

– Igen, nemrég született egy kislányom.

Kikerekedett a szemem, mire ő büszkén hozzátette:

– A feleségem 35 éves, én pedig még mindig hu-hú-hu-húúúú…

12. A bankom háromszáz forinttal túlszámlázott. Azonnal felhívtam őket, és nyomatékosan követeltem az adósságuk visszafizetését. Azóta naponta többször is felhívom őket ezzel, és már teljesen ki vannak akadva. Nem értem, hogy miért. Pedig én csak azt szeretném, hogy hadd érezzék, milyen, amikor ők csinálják pontosan ugyanezt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top