Connect with us

Celebek

1 perce érkezett:Megnősült Sebeők János-Fotó

Tizenhárom éve már, hogy a kétezres évek egyik legnépszerűbb írója és filozófusa, Sebeők János végleg leszámolt a nyilvánossággal és visszavonult. Most azonban újra hallatott magáról: a Blikknek elárulta, hogy nemrég megnősült.

Sebeők János 2010-ben a Reggeliben – Fotó: Sajtóklub

A 65 éves filozófus, publicista, író – aki a celebvilág állandó szereplője volt 2003 és 2009 között – 30 év után vette feleségül a párját, Erikát. A ceremónia szűk körű, de annál bensőségesebb volt, csak a pár és két tanú volt jelen. “Édesanyám, aki nagyon szerette a páromat, azt akarta, hogy egyszer házasodjunk össze… megtettük. Az esküvő másik oka az volt, hogy egy olyan egészségügyi krízisbe kerültem a vesém miatt, hogy úgy tűnt, a következő hónapot sem élem meg. Szerettem volna úgy meghalni, hogy Erika az özvegyem lehessen, de szerencsére nem így lett, jobban vagyok” – mesélte Sebeők János, aki arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy az elmúlt évei a gyászról szóltak, tíz éve ugyanis elvesztette imádott édesanyját, a József Attila-díjas költőt, Sebők Évát.

Csak mostanra tudtam valamelyest feldolgozni az elvesztését. Mindent elkövettem, hogy felépüljek, pszichológus segítségét kértem és öngyógyítást is folytattam” – vallotta be az író, filozófus, akinek már egyáltalán nem hiányzik a celeblét és a nyilvánosság.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top