Connect with us

Sztori

😬 Belerongyolt a luxusverdájával szabálytalankodó Győzikébe Terézváros polgármestere ⚡️🚙

Soproni Tamás (Momentum Mozgalom), Budapest VI. kerületének polgármestere legfrissebb posztjában kiosztotta Gáspár Győző énekest. Erra azután került sor, hogy Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere a nyilvánosság előtt kritizálta Kern Andrást a színművész „tahóparkolása” miatt.

Soproni Tamás azzal kezdi bejegyzését, hogy leszögezi: a KRESZ mindenkire vonatkozik.

„Azokra is, akik Opel Kadettal járnak, és azokra is, akik Lamborghinivel vagy más luxusautóval. Utóbbi kategóriába beleértve Gáspár Győzőt is, aki a minap egy vele szemben intézkedő terézvárosi rendészekről készített videót töltött fel TikTokra” – vette észre a Magyar Hang.

SZERINTE AZ ÉNEKES-SHOWMAN JOBBAN TETTE VOLNA, HA A VIDEÓ FELTÖLTÉSE HELYETT INKÁBB ELSZÉGYELLI MAGÁT, ÉS BOCSÁNATOT KÉR.

Soproni határozott véleménye az, hogy a hírnév nem jár extra jogosultságokkal, „sokkal inkább lehetőség arra, hogy a társadalmat jobbá tegye. Sőt inkább morális kötelesség”.

Terézváros polgármestere úgy látja, Gáspár Győző arra törekedett, hogy a nyilvánosság előtt megszégyenítse azokat a dolgozó embereket, akik igyekeznek betartatni az életben lévő törvényeket.

Soproni Tamás ezután megköszönte a rendészek munkáját, akik szerinte kiváló munkát végeznek. A politikus megígérte, hogy Terézvárosban a jövőben is mindenki egyenlő lesz a jogszabályok előtt: ha gazdag, ha szegény, ha híres, ha nem.

„A törvényhozóknak persze érdemes lenne elgondolkozni, hogy vajon Győzikét és a hozzá hasonló luxusautó-tulajdonosokat ugyanannyira tántorítja-e el majd a hasonló magatartástól a jövőben ez a néhány tízezres bírság, mint azt, aki valódi munkaeszközként, kevésbé tehetős emberként kap büntetést. Ha az autó értéke alapján vagy a sofőr jövedelme/vagyona alapján határoznánk meg a büntetési tételeket, talán ezek az emberek sem csak iránymutatásként vennék figyelembe a közúti szabályokat” – zárta gondolatait a szocialista polgármester.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top